Roland Mouret a francia származású, de ma már Londonban élő divattervező leginkább maga tanulta ki a szakma csínját-bínját. Összesen három hónapot töltött a párizsi Divatintézet falai között 1979-ben, ennek ellenére az egyik legkeresettebb tervezők közé tartozik. Erre mondják: igazán tehetséges. Első kollekcióját 1998-ban mutatta be a Londoni Divathéten, előtte modellként, művészeti vezetőként és stylistként is dolgozott. A kollekciója óriási sikert aratott és megnyerte az Év Brit Divattervezője díjat az Elle Style Awards-on, később, 2004-ben pedig begyűjtött egy jelölést az Év Brit Divattervezője díjra a British Fashion Awards-on. 1998-ban vásárolta fel a markát Sharai és André Meyers. Hét évvel később New York-ban telepedett le. Igazán nagy sikert a Galaxy ruha hozta meg számára, ami a 2006-os tavaszi kollekció egyik darabja volt. (1. kép) Sok hollywoodi híresség pózolt ruháiban.(2.kép)
Két hónappal később Mouret szakított támogatóival, ami megdöbbentette a divatvilágot, azonban egyik fél sem nyilatkozott arról, hogy mi vezetett a különváláshoz.Ezután egy kis szünet következett, a Bergdorf Goodman és a Gap számára tervezett egy-egy kollekciót, majd RM márkanévvel tért vissza a divat világába Simon Fuller támogatásával. A debütáló show 2007. július 4-én volt Párizsban és óriási sikert aratott, másnap már az interneten keresztül lehetett rendelni a kollekció darabjaiból. A Galaxy ruha után a Moon dress ejtette ámulatba a nőket világszerte. (3.kép). Rengeteg híresség szekrényében megtalálható ez a nagyszerű ruhadarab.