Fehér testem fagyban feszül,
hajnal körül jegesre hűl.
A róka-talp, a nyúl-köröm
megcsúszik sima bőrömön.
De dermedt testem érzi már,
hogy egyszer eljön egy sugár.
Ezer sugár jön, millió,
s dalolni kezdek én, a hó!
Ma még erecskét csörgetek,
de holnap rönköt görgetek.
A vízmosáson, szirtközön
lerontok, mint zúgó özön.
Reszkess, te part, hökkenj, te gát,
száguldok már a síkon át.
Tengerré nő folyó, patak,
s a vészharangok konganak!
