Christian Dior 1947. február 12-én bemutatott kollekciójával történelmet írt. Carmel Snow a Harpar’s Bazaar főszerkesztőjének szájából ekkor hangzott el a New Look kifejezés, mely név ma is ezt a stílust jelöli. Sikerének titka az volt, hogy felismerte, a nők újra nőiesen akarnak öltözködni a háború után. Dior számára a parfümök ugyanolyan fontosak voltak, mint a ruhák. Úgy gondolta, hogy az illat fontos része a nők vonzerejének és kifejezik a személyiséget. Már 1947-ben magalapította parfümcégét gyerekkori barátjával, Serge Heftler-Louiche-sal. Az első illat a Miss Dior nevet kapta. Kezdetben a környezetében lévő nőknek adta kipróbálni, de nem aratott nagy sikert. Ez azonban nem tántorította el a tervezőt, a legendás kollekció bemutatásakor ezt az illatot permetezték szét a teremben, hasonló népszerűségnek örvendett, mint a ruhák. Eredetileg apró kristály amforában került forgalomba, majd 1950-ben kapta új ruháját. Dior tyúklábmintás üvegbe öltöztette, nyakára szaténmasnit tett.